III. FEJEZET

A dohányzás nemzetgazdasági szempontból

    A dohányzás nemcsak az egészségre káros, hanem nemzetgazdasági szempontból is hátrányos úgy az egyénre, mint a nemzet összességére. Talán fölösleges is említenem, hogy amennyi pénzt a dohányos ember dohányra kiad, ugyanannyival több marad a nem dohányzónak zsebében, amit más, szükségesebb célokra tud fölhasználni. Érdekes, hogy a legtöbb dohányos rendszerint a ténylegesnél sokkal alacsonyabbra becsüli azt az összeget, melyet füst alakjában széteregetett a nagy világmindenségbe.
    Pedig egy kis egyszerű utánszámítás egyenesen meglepő eredményeket mutat. Ha egy dohányos napi dohánykiadását csak egy pengőben állapítjuk is meg (pedig ez ma ugyancsak alacsony összeg!), akkor is ez az összeg 30 év alatt, kamatok nélkül, 10 950 pengőre nőne. Aki tehát 10 éves korában dohányozni kezd, 40 éves korában már (kamatok nélkül számítva) 10 950 pengőt eresztgetett a levegőbe.
    Németország 1877-ben 239,5 millió márkát adott ki dohányra. 1905-ben 573,2 milliót, 1916-ban már egy milliárdot! Majdnem kétszeresét az 1905 évinek!

    Ausztriában 1908-ban 256 981 000 koronát adtak dohányért, míg ugyanezen évben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium összes kiadása (egyházi, tanítási és művészeti célokra) 246 478 000 korona volt, tehát egy méregre, a nikotinra kb. 10 000 000 koronával többet adtak ki egy évben, mint a népnevelésre, tudományos és művészeti életre együttvéve!
    Ma az egész emberiség kb. 12 milliárd aranykoronát füstöl el évenként. Óriási összeg. Mennyi nyomorúságot, betegséget lehetne ezzel megszűntetni? Mennyi kultúrát terjeszteni!
    És ha dohányt nem termesztenének, mennyi föld szabadulna föl más, hasznosabb termények céljaira! Egyedül Németországban 17 000 hektárt vetnek be dohánnyal. Ennyi területen 30 millió kg búzát, vagy 200 millió kg burgonyát lehetne termelni. Az egész világ dohányföldjén dohány helyett 1,25 millió köbméter gabonát lehetne termelni.
    Ne hagyjuk figyelmen kívül azt se, hogy a dohányzók élvezetét mily egészségtelen munkával szerzik meg a dohánygyári munkások és főleg munkásnők, akik tízezerszámra robotolnak munka mellett napestig a mérges, nikotinos levegőben. Az összes munkások élettartama közül legrövidebb a dohánygyáriaké! Igaz, vannak a modern ipari és gyári életnek más ágai is, amelyek ártalmasak az egészségre, de azok sokkal szükségesebb életcikkeket állítanak elő! Az én fölösleges dohányzásom miatt azonban egyetlen órával se rövidüljön meg egyetlen emberélet sem!
    Közvetve is sok kárt okozhat a dohányzás gazdasági és erkölcsi téren is. Hányszor gyúlt ki erdő, lakóház, szénakazal, pajta gyermekek dohányzásától! Hányszor robbant fel benzinraktár eldobott cigarettavégtől! Hány fiú kezdte a lopást az apja cigarettáin, és mily szomorú gyakorlatra tett szert ezáltal későbbi, nagyobb lopásaihoz! Hány negyed- és félórát loptak el munkásgyermekek a drága időből, csakhogy kedves szenvedélyüknek hódolhassanak! A világháborúban a harctéren is milliós értékeket pusztított el olyan tűzvész, melyet gondatlanul eldobott cigarettavégek okoztak. És a harctéren hány gyönge akaratú ember bűnhődött sebesüléssel vagy halállal, mert nem tudta betartani a parancsot, hogy az első vonalban rágyújtani nem szabad. Jaj, de ezt nehéz megállani a dohányosnak! Rágyújtott, a fellobbanó gyufaszál elárulta a helyét, - és a következő pillanatban már ott volt az ellenség golyója.
    Íme, kárt eleget okoz a dohányzás, de hasznot - semmit.
    Semmit? Hiszen a dohányzók igen sok jóoldalát dicsérik a dohányzásnak!
    Nézzünk csak közelebbről szemébe ennek a magasztalásnak is.